Gyakorlatias eszközöket felvonultató pedagógus konferencia az iskolai agresszió csökkentésére a Virágozz és Prosperálj Alapítvány szervezésében.
A pedagógus konferencia időpontja
Ez a meghívó már nem aktuális.
A konferencia november 16-án és 23-án volt.
A tavalyi pedagógus konferencián 100 tanár kapott eszközöket és inspirációt ahhoz, hogyan csökkentsék az iskolai agresszió mértékét. Ehhez megismerkedtek azokkal az eddig alig ismert, de valójában egyszerű logikai összefüggésekkel, hogy mi motivál egy agresszív gyereket abban az irányban, amerre halad, és hogy miként fordítható vissza az ő agresszív viselkedésmintája.
Az ismeret fontos, de önmagában nem elég a békésebb iskolák létrehozásához, ezért a konferencián egyéni megoldási technikát is megismerhettek a résztvevő tanítók, tanárok, iskolapszichológusok.
Az iskolai agresszió csökkentés 2019-es témái
Olyan gyakorlatokkal ismerkedünk meg, melyek abban segítik az iskolát, a tanárt vagy más pedagógust, hogy a szülőket közreműködőbbekké tehessék. Sok tanár által észlelt probléma ugyanis az, hogy nem sok szülő partner a gyerek nevelésében és az iskolai viselkedés javításában. Az előadások között ezért lesz olyan, ami kifejezetten egy jobb szülő-pedagógus-diák háromszöget eredményez.
Idén „2.0-ás” szintre lép a „Mi van egy agresszív gyerek fejében”.
Míg tavaly azon volt a hangsúly, hogyan segítsünk az agresszív viselkedésminta egyéni megszüntetésében, idén a csoportra helyezzük a hangsúlyt, valamint egy sokkal több pedagógust és szülőt is érintő probléma is megtárgyalásra kerül: Hogyan erősítsük meg a szelíd gyerekeket.
A konferencia programja
10:00 Köszöntő
10:05 Az iskolai agresszió okai – Ha tudnád hogyan gondolkodik egy agresszív gyerek 2.0
11:00 Gyakorlatias megoldások az iskolai viszonyok javítására, a diákok szabálytiszteletének helyreállítása
12:00 Ebédszünet, ismerkedés, beszélgetés
13:15 Az agresszív gyerek integrálása. Hogyan segíthetsz szelíd gyerekeknek?
14:00 Hogyan tedd partnerré a szülőt? Mit tehetsz, ha a családban mások a szabályok, mint az iskolában?
14:45 Osztályból közösség – Az Iskolai Elfogadás Program és az Etikus Iskola Program elemei
15:30 Kérdések – Válaszok
A KONFERENCIA IDŐPONTJAI
november 23. (szombat), 9:15-16:00
november 16. (szombat) – Már nics több hely.
A KONFERENCIA HELYSZÍNE
Novotel Budapest Centrum Hotel, 1088 Budapest, Rákóczi út 43-45.